Magyarországon is felbukkant az inváziós pöttyös lámpahordó-kabóca

Sajtó-, média- és társadalmi kapcsolatok. | 2026-09-25 18:30:55

Magyarországon első alkalommal azonosították a pöttyös lámpahordó-kabócát (Lycorma delicatula), amely az Európai Unió területén is most jelent meg először igazoltan. Az Ázsiából származó inváziós rovar több mint száz növényfajt károsíthat, és különösen a szőlőültetvényekre, gyümölcsösökre, valamint egyes erdészeti fafajokra jelenthet veszélyt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).



(x)

A kártevő jelenlétére egy Bács-Kiskun vármegyei lakos bejelentése hívta fel a figyelmet. A Nébih tájékoztatása szerint a lakos 2026 nyarán egy számára ismeretlen rovart talált az ingatlanán, amelyről fényképeket is küldött a hatóságnak. A felvételek alapján felmerült a pöttyös lámpahordó-kabóca késői nimfájának gyanúja.

A bejelentést követően a vármegyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi szakemberei felvették a kapcsolatot a bejelentővel. A laboratóriumi vizsgálatok végül megerősítették, hogy valóban a Lycorma delicatula egy példányáról van szó. A hatóság ezt követően megkezdte a szükséges karanténintézkedések végrehajtását.

Több mint száz növényfajt támadhat meg

Az Európai és Földközi-tenger Melléki Növényvédelmi Szervezet (EPPO) adatai, valamint a tengerentúli tapasztalatok szerint a pöttyös lámpahordó-kabóca több mint száz növényfajon képes táplálkozni, és gyors terjedésre képes.

Nagy egyedszám esetén a rovar folyamatos szívogatásával jelentősen legyengítheti a megtámadott növényeket. A közvetett károk ugyancsak számottevőek lehetnek: a szúrási sebek és a rovar által termelt váladék kedvezhet más kártevők, illetve kórokozók megjelenésének.

A Nébih szerint a faj különösen komoly növényegészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőtermesztésben. Észak-amerikai tapasztalatok alapján egyes helyeken akár a szőlőtermés 90 százalékának elvesztésével is összefüggésbe hozták a kártevő tömeges jelenlétét.

A szőlő mellett egyik fontos tápnövénye a Magyarországon is széles körben elterjedt bálványfa. Emellett különböző gyümölcsfákon, erdészeti fafajokon és díszfákon is megtelepedhet.

Járművekkel és faanyaggal is terjedhet

A faj terjedését megkönnyíti, hogy a nőstények tojáscsomóikat számos sima felületre képesek lerakni. Emiatt nemcsak növényeken, hanem például kezeletlen faanyagon, szállítókonténereken, kamionokon vagy vasúti kocsikon is nagyobb távolságokra juthat el.

A hatóság hangsúlyozza, hogy a korai felismerés kulcsfontosságú a faj megtelepedésének és további terjedésének megakadályozásában. Ezt a mostani eset is jól példázza, hiszen az első magyarországi példányra lakossági bejelentés nyomán bukkantak.

Így lehet felismerni

A fiatal pöttyös lámpahordó-kabócák fekete-fehér mintázatúak, későbbi fejlődési szakaszukban pedig vörös, fekete és fehér színek jelennek meg rajtuk. A kifejlett példányok elülső szárnya szürke, fekete foltokkal, míg a hátulsó szárnyakon feltűnő piros színezet látható.

A Nébih arra kéri a lakosságot, hogy aki a rovar jelenlétére gyanakszik, mielőbb jelezze azt a hatóságnak. A bejelentéshez érdemes fényképet mellékelni, valamint pontosan megadni az észlelés helyét.

A pöttyös lámpahordó-kabóca uniós zárlati károsítónak minősül, ezért megjelenése szigorú növényegészségügyi hatósági intézkedéseket von maga után.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 2026. szeptember 24.
További információ: Nébih - Növényegészségügy

A kép illusztráció, mesterséges intelligencia (AI) felhasználásával készült, nem valós eseményt vagy konkrét példányt ábrázol.


(x) Reklám

(x) Reklám

 

 

(x) Reklám

 

(x) Reklám

Horvatlaguna.hu - Horvátországi apartmanok, magyar gondnoksággal!

 

(x) Reklám

 

 



 

 

Bélyegző készítés Budapesten azonnal, rendelés ONLINE is. COLOP, TRODAT, TRAXX bélyegző és kellékek teljes palettával a StampMax-ban.

Bélyegző készítés Budapesten

 



MTI
2003-óta tájékoztatjuk, hogy mit is jelent a szelektív hulladékgyűjtés és mit, hogyan és hol gyűjtsünk szelektíven