Új kihívás: 24 óra leforgása alatt, legalább 8 jó dolgot tenni
Egyetlen nap rengeteg mindenre elegendő. Akár az is beleférhet, hogy egy-két apró jócselekedettel megváltoztasd az egész világot! Pontosan ez a célja a #2408 kihívás életre hívóinak. A jótékonysági akció lényege, hogy minél többen próbáljanak 24 óra leforgása alatt, legalább 8 jó dolgot tenni.
A legapróbb dolgok a legnagyobbak
A kihívás teljesítése egyáltalán nem lehetetlen, sőt! Ha jócselekedetekről van szó, hajlamosak vagyunk az óriási, heroikus tettekre gondolni, pedig az egészen aprócska segítségek is rengeteget számítanak! Ilyen például, ha megdicséred valaki haját, megköszönöd, hogy a párod levitte a szemetet, átadod a helyed a trolin, vagy éppen átsegítesz egy idős nénit a zebrán. Már egy-egy ilyen pici figyelmesség is képes változást hozni, képzeld, mi történne, ha egy egész napig keresnéd a jót!
„Olyan sok negatív hatás ér bennünket napról napra, a szomszédban dúló háború, a járványok, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az egész világ ilyen komor hely. Ha megpróbálunk tudatosan máshogy gondolkozni, elkezdünk jó dolgokat tenni egymásért, akkor egy idő után megtörténik a szemléletváltás és a körülöttünk lévő világ is sokkal szebb, boldogabb hely lesz. Nem nagy dolgokat kell tenni, elég kicsiket is, de azokat mindig” – árulta el Tóth Mihály.
Az akció lényege, hogy egy nap alatt 8 jócselekedet hajtsunk végre. Ha csak egy ember egyetlen nap 8 jó dolgot csinál, és az a 8 ember akivel jót tettek, ugyanígy tesz, akár 7 nap alatt az egész országot lefedhetjük: mindenkivel tettek jót és mindenki tett jót másokkal. Egy kis lelkesedéssel pedig többezres tömegekhez juthat majd el az akció és valódi változást is hozhat. A honlapon bárki megnézheti, mások milyen tetteikre büszkék, akár példát is meríthetünk ezekből, a teljesség igénye nélkül néhány ilyen:
Visszavittem egy elveszett pénztárcát a tulajdonosának, miután megtaláltam az utcán.,
Lenyírtam a szomszédom füvét, amikor észrevettem, hogy nem volt rá ideje.,
Köszönőlevelet küldtem egy tanárnak, aki jelentős hatással volt az életemre.,
Beiratkoztam önkéntesnek egy helyi ingyenkonyhára, hogy segítsek a rászorulókon.,
Segítettem egy eltévedt turistának eligazodni a városban.,
Vettem egy extra kávét a kávézóban, és odaadtam egy idegennek, akire úgy tűnt, hogy ráférne egy kis felfrissülés.
Jót tenni jó érzés
Jót tenni remek érzés, az pedig még jobb, ha elismerik, hogy jó voltál. Ezért a kihívás honlapján elmesélheted az aktuális sikereidet, a szervezők pedig hálásan megköszönik és egy apró meglepetéssel is meghálálják! A #2408, a szeretet számának oldalán folyamatosan visszanézheted azt is, hogy kik voltak a legutolsó hétköznapi hősök, és ők hogyan segítettek szebb hellyé tenni a világot.