Dóka Attila: Csak a kezemet
Még ebben a hónapban megjelenik Dóka Attila új nagylemeze „Csak a kezemet” címmel. A rockalbum sok új és néhány ikonikus dalt is tartalmaz, melyeket már jól ismer a közönség, de albumra eddig még nem kerültek.
A sokoldalúságáról ismert művész úgy érzi, régi álma vált valóra, hiszen pontosan olyan, „vegytiszta” rockzenét hallhatunk a lemezen, amibe még gyermekkorában beleszeretett. Kemény dobok, hangerő és míves gitárszólok. „Olyan lemezt akartam, ami tökéletesen tükrözi a rockzene és a gitárok iránti rajongásomat” – vallotta be a szerző. A lemez további érdekessége, hogy a szerző csakúgy, mint korábban, ebben a projektjében is együttműködik Kovács Sára Diznával, akinek nagyszerű fuvolajátéka több dalban is hallható.
A gondosan válogatott 12 dalszöveg, amely végül az albumra került, rávilágít a felszínességre (Nem hiszem, hogy számít). A hiszékenységre (Csak a kezemet), az emberi gyarlóságra, a félelemre a jövőtől (Fear of the future) úgy gondolva, hiába nyíltak ki az ajtók és kezdtük el élni a „régi” életünket, amely már sohasem lesz ugyanaz, a létbizonytalanság, az ismeretlentől és a már ismert szörnyűségektől való félelem még mindig csontig hatol. Ez az érzés több dalban is tetten érhető.
A csöndet, a békét, a békére vágyást a Vidd el messze című dal jeleníti meg. Korongra került a Sebesség című szerzemény is, amely nagy utat járt be az elmúlt évek folyamán. Az eredeti verziót a motorsport, a versenyek előtti felfokozott állapotot ihlette. Ezután, 2017-től a fogyatékossággal élők Balatont megkerülő tandemtúrájának himnusza lett. Most azonban, újraértelmezve, ismét eredeti pompájában, a felpörgő motorokat, a benzingőzös világot idézi a megjelenő lemezen.
2023.03.18-án, 18:00 órakor a művész szülővárosában, Gyálon, az Arany János Közösségi Ház nagyszínpadán kerül sor a fényszínházzal fűszerezett lemezbemutató koncertre. Az sem titok, hogy minden újdonságot először a szülővárosában szeret bemutatni Dóka Attila.
Fotók (forrás: Dóka Attila)